Előzmények

A XIX. század végére a nyugati nagyhatalmak erős vetélkedése vált jellemzővé Kelet-Ázsiában. A kérdés az volt, melyikük tud nagyobb befolyást – ezáltal területeket, piacot – szerezni. A század végére a térséghez legközelebbi nagyhatalom, Oroszország megvetette lábát aMongóliátólkeletre fekvő területeken.

Az orosz helyzet

A balkáni terjeszkedés kudarca→Lásd:Orosz–oszmán háborúk: AIII. Sándor orosz cár(1881-1894) vezetteOroszországaz 1800-as évek végén a törökellenes harcoktól sújtottBalkánirányába kívánt terjeszkedni, hogy átvegye a haldoklóTörök Szultánsághelyét, ennekideológiaialapja a balkániszláv népektörökuralom alóli felszabadításának és oroszhegemóniaalatti irányításának gondolata volt (pánszlávizmus). A balkáni terjeszkedést azonban belső okok miatt is sorozatos kudarcok kísérték, s mivel anémet/poroszésosztrák-magyarbirodalmak is a balkán irányába kívántak terjeszkedni, az összeütközés veszélyét jelentette a többi európai nagyhatalommal.

Külpolitikai változások. Ezt kezdetben a nagyhatalmak kerülték, deBismarck kancellárlemondása után (1890) mind a német, mind az orosz külpolitikában változások következtek be. Bismarck helyébe az agresszív külpolitikájáról elhírhedtI. Vilmos német császárkerült, a külügy élére pedig a bismarcki hagyományokkal szakítóLeo von Caprivikancellár, aki nem kívánt Oroszországgal a továbbiakban szövetségi viszonyt fenntartani.1887-től kezdve hiteleik révén folyamatosan nőtt Oroszországban a franciák gazdasági befolyása. Így Oroszország1891-ben szövetséget kötöttFranciaországgal, amit1892-benkatonai konvencióvalegészítettek ki. Oroszország és Németország összeütközése egyre inkább elkerülhetetlenné vált, ezzel párhuzamosan Oroszország terjeszkedése rövid időreÁzsiafelé fordult. E szándékában épp ajapánokáltal rámért vereség állította meg.

A japán modernizáció és tervek

A japán modernizáció. A 19. század közepén Japán még a nyugati nagyhatalmak imperialista gyarmatosításának célpontja volt, de az 1868-as Meidzsi-restauráció következtében kilábalt a feudális széttagoltságból, és elindult a nyugathoz való felzárkózás útján. Az évszázadokon keresztül követett elzárkózás politikáját felváltotta a minél nagyobb nyitás politikája. Megindult az ország és a társadalom erőltetett modernizációja, japán fiatalok ezrei indultak külföldi tanulmányutakra, hogy elsajátítsák a legmodernebb technikai ismereteket, és azokat hasznosítsák a rohamléptekkel fejlesztett hazai iparban. Három évtized alatt Japán gyakorlatilag behozta a több évszázados nyugattal szembeni technikai, technológiai hátrányát, 70 éven belül pedig már mint nagyhatalom lépett a világpolitika színpadára, és Ázsia meghódítására tört. Hatalmasat változott az ország képe is: vasútvonalak hálózták be a tartományokat, modern kikötők épültek, csökkent az egyes országrészek elszigeteltsége, a feudális városok modern ipari városokká alakultak át. Az iparosítás következtében az amúgy is szegényes japán nyersanyagkészletek hamar kimerültek, így az országnak külföldi nyersanyagforrások után kellett néznie. Rövidtávon megoldást jelentett a nyersanyagok világpiaci importja, ám hosszú távon mindenképp gyarmatok szerzésére volt szükség.

A japán külpolitika. Korea nemcsak gyarmatot és nyersanyagot jelentett Japán számára, de az ország védelmének egyik kulcsát is (az országot már a 13. században is érte innen támadás a mongol Jüan-dinasztia serege által). Japán kezdetben arra törekedett, hogy a Kínához tartozó Korea független állammá alakítását elősegítse, majd szövetkezzen vele, de ez Kína erős ellenállása miatt nem sikerült. Végül, több konfliktus lezárultával, kitört a kínai-japán háború (1894. augusztus 1. – 1895. április 17.), ami Japán győzelmével zárult; a felkelő nap országa erővel szerezte meg a Korea és Északkelet-Kína feletti uralmat, és elfoglalta Tajvant.