11. Fejezet

A küszöbön

Két nap alatt egyenesen feleveztek a Hosszú Tavon, kiértek a Sebes Folyóra, és már láthatták, ahogy komoran és magasan tornyosult eléjük a Magányos Hegy. A sodrás eros volt, lassan haladtak. A harmadik nap végére, néhány mérfölddel felfelé a folyón, kihúzódtak a bal oldali vagy nyugati partra, és kiszálltak. Itt csatlakoztak hozzájuk a lovak a készletekkel és más szükséges teherrel, valamint a pónik, amelyeket saját használatra küldtek nekik. Amit csak lehetett, felpakoltak a pónikra, a maradékot egy sátorban elraktározták. A város emberei közül senki sem akart velük maradni, még éjszakára sem, ilyen közel a Hegy árnyékához.

- Semmi esetre sem, amíg a dalok valóra nem válnak! - mondták. Ezen a vad tájon könnyebb volt hinni a sárkányban, mint Thorinban. A raktárnak tényleg nem kellett orség, mert az egész vidék üres pusztaság volt. Így hát a kíséretük elhagyta oket, az emberek gyorsan lehajóztak a folyón, vagy elsiettek a parti ösvényeken, bár az éjszaka közeledett.

Az éjszaka hideg volt és magányos, a lelkesedésük lelohadt. Következo nap újra elindultak. Balin és Bilbó leghátul lovagolt, mindkettojük egy-egy súlyosan megrakott pónit vezetett maga mellett. A többiek valamivel elorébb voltak, lassan keresték az utat, mert nem voltak ösvények. Északnyugat felé tartottak, ferde vonalban távolodtak a Sebes Folyótól, egyre közelebb és közelebb kerültek a Hegy egyik nyúlványához, ami a déli oldalon meredt feléjük.Fárasztó utazás volt, csendes és óvatos. Nem hallatszott nevetés, ének vagy a hárfa hangja. A remény és a büszkeség, ami a szívükben kavargott, mikor a régi dalokat énekelték a tónál, nyomasztó komorsággá fakult. Tudták, hogy közelednek az útjuk végéhez, és lehet, hogy ez egy szörnyu vég lesz. A táj körülöttük kopár és sivár lett, bár régen, ahogy Thorin elmondta nekik, zöld és szép volt. Csak kevés fu volt, hamarosan már nem volt sem fa, sem bokor, csak összetört és megfeketedett csonkok, amelyek a rég eltunt növényekrol meséltek. Közeledtek a Sárkány Pusztájához, éppen az év vége felé.Elérték a Hegy szegélyét, továbbra sem találkoztak semmi veszéllyel, a

sárkánynak nyomát se látták, csak a pusztaságot, amit a barlangja köré épített. A Hegy sötéten, némán állt elottük, és fölébük magasodott. Az elso tábort a nagy déli nyúlvány nyugati oldalán ütötték fel, ami egy magaslaton végzodött; ezt Varjúdombnak hívták. Itt régen egy ortorony állt, de még nem merték megmászni, túlságosan szem elott volt.

Mielott elindultak volna, hogy megkeressék a Hegy nyugati nyúlványain a titkos ajtót, amiben minden reményük volt, Thorin kiküldött egy felderíto csapatot, hogy kikémleljék a dél felé eso földeket, ahol az Elülso Kapu állt.

Erre a feladatra Balint, Filit és Kilit jelölte ki, és velük tartott Bilbó is. A szürke, néma sziklák alatt masíroztak a Varjúdomb lábáig. Ott a gyors és zajos folyó egy széles hurkot írt le Suhatag völgye körül, elfordult a Hegytol a Tó felé vezeto útján. A partjai csupaszok és sziklásak voltak magasan és meredeken álltak a folyó fölött. A keskeny sziklák között tajtékzó és csobogó víz fölött, a széles völgyben, amelyre árnyékot vetettek a Hegy karjai, láthatták a régi házak, tornyok és falak szürke romjait.

- Itt fekszik mindaz, ami Suhatagból megmaradt - mondta Balin. - A Hegy oldalán erdo zöldellt, a védett völgy gazdag és kellemes hely volt abban az idoben, amikor még a harangok zúgtak a városban. - Szomorúnak és komornak látszott, ahogy ezt mondta: Thorin társainak egyike volt, amikor a Sárkány megérkezett.Nem merték sokkal messzebbre követni a folyót, a Kapu felé. Túlmentek a déli nyúlvány végén, amíg egy szikla mögött rejtozve kinézhettek, és láthattak egy hatalmas, barlangszeru nyílást a szirtfalon, a Hegy karjai között. Innen bukkant elo a Sebes Folyó vize; goz és fekete füst is jött onnan. Semmi sem mozdult a pusztaságon, csak a goz és a víz, és néha-néha egy fekete, baljós kinézetu holló. A köves mederben folyó víz hangja volt az egyetlen, amit hallottak, és alkalmanként egy madár durva károgása. Balin reszketett.

- Térjünk vissza! - mondta. - Semmit nem tehetünk itt! - És nem tetszenek nekem ezek a sötét madarak sem, gonosz kémeknek látszanak.

- A sárkány még él, és a Hegy alatti csarnokokban van, vagy legalábbis azt hiszem a füst alapján - mondta a hobbit.

- Ez még nem bizonyíték - válaszolt Balin -, bár nem kétlem, hogy igazad van. De lehet, hogy egy idore elment, vagy talán a hegyoldalon fekszik és orködik, de ettol még jöhet ki füst és goz a kapun: biztos minden csarnok az o förtelmes buzével van tele.Ilyen borús gondolatokkal, melyeket a felettük szálló hollók károgása követett, megtették a fárasztó utat vissza a táborukba. Júniusban még Elrond szép házának vendégei voltak, de most, ahogy az osz lassan télbe fordult, az egész mintha évekkel ezelott történt volna. Egyedül voltak egy veszedelmes pusztaságon, a további segítség minden reménye nélkül. Az útjuk végén voltak, de a leheto legtávolabb a küldetésük végétol. Semelyikükben sem maradt sok lelkesedés.Furcsán hangzik, de Zsákos úrban több volt, mint a többiekben. Gyakran

elkérte Thorin térképét és bámulta: a rúnákon és a hold-rúnákon járt az esze, amelyeket Elrond olvasott el. O volt,aki elkezdte a törpökkel a titkos ajtó veszélyes keresését a nyugati lejtokön. Majd áttették a táborukat egy hosszú völgybe, amely szukebb volt, mint a déli völgy, ahol a folyó Kapui álltak, oldalról a Hegy alacsonyabb nyúlványai határolták. Itt két ilyen nyúlvány elore ugrott a központi részbol hosszú, meredek oldalú hegygerincek formájában,

amelyek folyamatosan a síkság felé lejtettek. A nyugati oldalon kevesebb nyomát látták a sárkány fosztogatásának, és némi fu is volt ott a póniknak. Ebbol a nyugati táborból, amit egész nap a szirt és a fal árnyékolt addig, amíg a nap nem kezdett ereszkedni az erdo felé, naponta csapatokban keresték a felfelé vezeto ösvényt a hegyoldalon. Ha a térkép jó volt, valahol magasan a völgy bejáratánál álló szirt fölött kellett lennie a titkos ajtónak. Nap nap után

siker nélkül tértek vissza a táborukba.De végül váratlanul megtalálták, amit kerestek. Fili, Kili és a hobbit

egyik nap visszament a völgybe, bukdácsoltak a lehullott kövek között a déli sarokban. 12 óra körül, mikor egy hatalmas ko mögött kúszott, ami magában állt, mint egy oszlop, Bilbó rábukkant valamire, ami durva, felfelé vezeto lépcsonek látszott. Mikor izgatottan felmentek rajta, o és a törpök egy keskeny ösvény nyomait látták, ami gyakran eltunt, majd újra megjelent, a déli gerinc tetejéig kanyargott, és végül egy még keskenyebb párkányra vezette oket, amely észak felé fordult a Hegy felszínén. Ahogy lenéztek, látták, hogy a völgy bejáratánál álló szirt tetején vannak, és a saját táborukat nézték odalent. Csendesen, a jobb oldalon a sziklás falhoz tapadva libasorban vonultak végig a párkányon, mígnem az ösvény oldala bemélyedt, és egy kicsi, meredek falú, füves padlójú, csendes sziklafülkéhez értek. A bejáratát, amire rátaláltak, lentrol nem lehetett látni a föléjük nyúló szikla miatt, és távolabbról sem, mert olyan kicsi volt, hogy egy sötét repedésnek tunt, semmi többnek. Nem barlang volt, és nyitottan állt az égbolt felé; de a belso végén sima fal emelkedett, ami az alsó részén, a földhöz közel sima és szabályos komuvesmunka volt, sehol nem látszott illesztés vagy repedés. Nem látszott helye ajtófélfának, szemöldökfának, küszöbnek, vagy akár keresztfának, retesznek, esetleg kulcslyuknak; de mégsem kételkedtek abban, hogy végül megtalálták az ajtót. Megdöngették, nyomták, tolták, könyörögtek, hogy megmozduljon, régi nyitóvarázslatok töredékeit szavalták, de semmi sem mozdult. Végül kifáradva lepihentek a lábánál a fuben, és mikor kezdett esteledni, megkezdték a hosszú

lefelé mászást.Izgalom volt a táborban aznap este. Reggel felkészültek, hogy még egyszer megpróbálják. Csak Bofur és Bombur maradt hátra, hogy a pónikat és a készleteket orizzék, amelyeket a folyótól hoztak fel. A többieklementek a völgybe, fel az újonnan felfedezett ösvényen, majd végig a keskeny párkányon. Itt nem vihettek sem csomagot, sem batyut, mert az út keskeny és félelmetes volt: mellettük százötven láb mély szakadék, éles kövekkel az alján; de mindegyikük hozott magával egy jó hosszú kötelet, amit szorosan a derekuk köré csavartak, így végül

szerencsésen elértek a füves bemélyedésig. Itt felütötték a harmadik táborukat, és amire szükségük volt, a kötelekkel

felhúzták a mélybol. Ugyanígy néha le tudták ereszteni az aktívabb törpöket, mint például Kilit, hogy híreket vigyenek, vagy leváltsák Bofurt az orségben. mondta. - Elszédülnék, a szakállamra lépnék, és újra tizenhárman lennétek. Az összecsomózott kötelek pedig túl vékonyak a súlyomhoz. - Szerencsére ez nem volt igaz, ahogy ezt látni fogjátok.Mindeközben néhányan bejárták a párkányt a nyíláson túl, és találtak egy ösvényt, ami egyre magasabbra vezetett a Hegyen; de nem mertek nagyon messzire kalandozni azon az úton, és túl sok haszna sem volt. Ott fent csend honolt, amit sem madár, sem hang nem tört meg, kivéve a szél a kövek hasadékaiban. Halkan

beszéltek, nem kiabáltak, és nem is énekeltek, mert veszély leselkedett minden szikla mögött.A többiek, akik az ajtó titkával voltak elfoglalva, nem voltak sikeresebbek. Túl izgatottak voltak ahhoz, hogy a rúnákkal és a hold-rúnákkal bajlódjanak, inkább szüntelenül azt próbálták kitalálni, hogy pontosan hol lehet elrejtve az ajtó a sima szikla felszínén. Sokféle csákányt és szerszámot hoztak a Tóvárosból, eloször ezeket próbálták használni. De mikor a kore ütöttek, a nyél szilánkokra esett, kegyetlenül felsértette a karjukat, az acélszerszámok úgy törtek és hajoltak el, mint az ólom. Világosan látták, hogy a bányászmunka nem használt a varázslat ellen, ami lezárta az ajtót; a zajok visszhangja pedig megrémítette oket.Bilbó magányosan és fáradtan üldögélt a küszöbön - természetesen nem volt

igazi küszöb, de viccesen így hívták a kis füves helyet a fal és a nyílás között, mert emlékeztek Bilbó szavaira a váratlan összejövetelen az o hobbit-üregében, mikor azt mondta, hogy üldögélhetnek a küszöbön, amíg ki nem találnak valamit. Valóban ültek és gondolkodtak, vagy céltalanul bóklásztak, és egyre morcosabbak lettek. Kicsit újra fellelkesültek, mikor megtalálták az ösvényt, de most magukba roskadtak; de mégsem akarták feladni, nem akartak elmenni. A hobbit sem volt sokkal okosabb a törpöknél. Nem csinált semmit, csak ült, a hátát a sziklafalnak

támasztva, és kibámult a nyíláson, túl a sziklán, túl a tágas földeken, túl a Bakacsinerdo fekete falán, azon is túl a messzeségbe, ahol néha megpillantotta a Ködhegységet, ami kicsi és távoli volt. Ha a törpök megkérdezték, hogy mit

csinál, így válaszolt:

- Azt mondtátok, hogy az én dolgom ülni, gondolkodni, és valahogy bejutni, tehát ülök és gondolkodom. - De attól tartok, nem a munkán járt az esze, hanem azon, ami a kéklo messzeségben volt: a csendes Nyugati Földeken, a Dombon, és alatta az o kis hobbit-üregén. Egy hatalmas szürke szikla feküdt a fu közepén, kedvetlenül nézte, vagy a hatalmas csigákat figyelte. Láthatóan szerették a kis elzárt helyet a huvös, sziklás falaival, sok nagyméretu példány lassan, ragacsosan mászott a ko oldalán.

- Holnap kezdodik az osz utolsó hete - mondta Thorin egyik nap.

- És az osz után jön a tél - mondta Bifur.

- És utána az új év - tette hozzá Dwalin -, és a szakállunk addig no, amíg leér a szikláról a völgybe, mielott bármi történik itt. Mit tesz a tolvaj értünk?

- Mivel van egy láthatatlanná tevo gyuruje, és valószínuleg most már különlegesen jó muvész, kezdek arra gondolni, hogy be kellene mennie az Elülso Kapun, és kémkedni kellene egy kicsit!Bilbó hallotta ezt - a törpök kint ültek a sziklán: pont a zárt rész fölött, ahol o ült. "Jó ég! - gondolta magában - hát ezért kezdtek el gondolkodni, ugye? Mindig én vagyok az a szerencsétlen, akinek ki kell húzni oket a bajból, legalábbis mióta a mágus elment. Mit fogok most csinálni? Tudhattam volna, hogy végül valami szörnyuség fog történni velem. Nem hinném, hogy újra el tudnám viselni a boldogtalan Suhatag látványát, nem beszélve a füstölgo kapuról!!!"Azon az éjszakán nagyon nyomorúságosnak érezte magát, alig aludt. Másnap a törpök mind elcsatangoltak valamerre, különbözo irányokban: volt, aki a pónikat sétáltatta odalent, mások a hegyoldalon barangoltak. Bilbó egész nap mélabúsan ült a fuben, a sziklát bámulta, vagy nyugat felé nézett a szuk nyíláson át. Furcsa érzése volt, mintha várna valamire. "Talán ma hirtelen visszatér a mágus" - gondolta.Ha felemelte a fejét, megpillanthatta a távoli erdot. Ahogy a nap nyugat

felé fordult, sárgán ragyogott az erdo távoli teteje, mintha az utolsó sápadt levelek elkapták volna a fényt. Nemsokára látta, ahogy a nap narancssárga gömbje a szeme magasságába ereszkedik. A nyíláshoz ment, és egy halvány, sovány

újholdat látott a horizont fölött. Abban a pillanatban egy éles reccsenést halott maga mögött. A szürke sziklán egy hatalmas rigó volt, majdnem szénfekete, a halványsárga begyét sötét foltok pettyezték. Reccs! Elkapott egy csigát, és a sziklához ütögette. Reccs! Reccs!Bilbó hirtelen megértette. Minden veszélyrol megfeledkezve a kiállt a párkányra, a törpöket hívta, kiabált, integetett. Akik a legközelebb voltak, a köveken bukdácsolva a leheto leggyorsabban közeledtek a párkányon, azon gondolkozva, hogy vajon mi történhetett. A többiek kiabáltak, hogy húzzák fel

oket a kötelekkel (kivéve Bombur, természetesen: o éppen aludt).Bilbó gyorsan elmagyarázta. Mind elcsendesedtek: a hobbit a szürke konél állt, a törpök lobogó szakállal, türelmetlenül figyeltek. A nap egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, a reményük elhalt. Egy vöröslo felho-övbe ereszkedett, és eltunt. A törpök felsóhajtottak, de Bilbó még mindig majdnem mozdulatlanul állt. A kicsi hold a horizontra ereszkedett. Közeledett az este. Majd hirtelen, mikor

a reményük már teljesen elveszett, a nap egy vörös sugara kiszökött, mint egy ujj a felho résén át. Egy fénysugár áthatolt a nyíláson, bejutott az bemélyedésbe, és a sziklafalra hullott. Az öreg rigó, aki egy magasabb helyrol

figyelt a gombszemeivel, a fejét egyik oldalra hajtva, hirtelen trillázott egyet. Hatalmas kiáltás harsant fel. Egy koszilánk elvált a faltól, és leesett. Hirtelen egy lyuk jelent meg, nagyjából háromlábnyira a talajtól. Gyorsan, attól

tartva, hogy az utolsó remény is elvész, a törpök a falhoz szaladtak, és tolni kezdték - hiába.

- A kulcs! A kulcs! - kiáltott Bilbó. - Hol van Thorin?

Thorin odasietett.

- A kulcs! - kiabált Bilbó. - A kulcs, ami a térképpel járt! Próbáld ki, amíg van idő!

Thorin elore lépett, elohúzta a kulcsot a nyakán lógó láncról. A lyukba tette. Beleillett, és elfordult! Csatt! A fénysugár kihunyt, a nap lement, a hold eltunt, az éjszaka beborította az eget.Mindannyian egyszerre tolták, és a sziklafal egy része lassan engedett. Hosszú egyenes rések jelentek meg, és kiszélesedtek. Egy öt láb magas és három

láb széles ajtó körvonalai jelentek meg, majd lassan, hang nélkül az ajtó befelé kitárult. Úgy tunt, a sötétség füst módjára áramlik ki a lyukon a hegy oldalából. A szemük elott egy mély sötétség, amiben semmi sem látszott, egy

ásító üreg, ami befelé és lefelé vezetett.